Hangaszál

Kedvenc verseim, zenéim, idézeteim és még sok más!

"Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sohse látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod"
Apollinaire

 

PageRank

Legfrissebb hozzászólások
  • Szilvia1: Meghatott nagyon ez a történet. De Szegeden is van a művésznek egy története. A Télapó apu. Felteszem ide.
    (2013-02-06 09:54:02)
    Anatole Hongrois: Születésnap
  • Apryl: ha rájöttél akkor jó, mert én se nagyon tudom:)))
    Nem szabad hogy szélesebb legyen a méret mert akkor nem jelenik meg a modul.
    De tényleg nagyon jól sikerült a külső.
    (2013-01-23 18:38:47)
    Idézet Márai Sándortól
  • Eager: Azt hiszem, rájöttem a pixelekre! :)
    (2013-01-23 17:31:25)
    Idézet Márai Sándortól
  • Eager: Köszi, nekem is tetszik!!!
    (2013-01-23 17:20:04)
    Idézet Márai Sándortól
  • Apryl: Hoppáá...
    Nagyon szép!
    (2013-01-23 10:03:29)
    Idézet Márai Sándortól
  • kathy godhy: Szeretek ide járni!
    Megint csak köszönet, hogy van még aki szereti a verseket!
    (2012-10-21 08:45:37)
    Tóth Árpád: Lélektől lélekig
  • Eager: Örülök, hogy itt jártál és kedvedre valót találtál! :) :)
    (2012-10-07 17:55:25)
    Ősz
  • kathy godhy: Szia!
    Nagyon örülök, hogy rá találtam a blogodra!
    Régen olvasott kedves verseim újra eszembe juttattad. Köszönet érte!
    (2012-10-06 16:34:34)
    Ősz
  • Eager: @SZ.M.: Köszi, nem tudtam!!! meghallgatom!!:) :)
    (2012-09-25 17:49:57)
    Magány
  • nagy I: Ez egy Bródy szám, bár nem annyira ismert! Jó a szövege!
    (2012-09-23 15:39:03)
    Magány
Címkefelhő

Boldog Ünnepeket!

Ady Endre: Karácsony – Harang csendül...

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.



Szabó Lőrinc: Nyitnikék



Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,

a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,

s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,

mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.

Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.

Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:

kék füttyre mindig
'kvart' lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni, de -
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!

Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.

Nyitni kék! – fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,

mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,

akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.

Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.

Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:


a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék -
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!

Juhász Gyula - Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Várnai Zseni: Szolgálj, Szívem...

Csak kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam, eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy- völgye lágyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a félúton, szívem jaj meg ne állj
kipp- kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki oda jut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg- megállok s felfohászkodom;
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, meg egy erős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

Róth Márta: Kezedbe teszem a könyvet

 

Kezedbe teszem a Könyvet,
hogy vezessen a sűrű ködben.
Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,
hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.
Kezedbe teszem a gyertyalángot,
világíts annak, aki bántott!
Kezedbe teszem a szőtt takarót,
takard be az árván fázót!
Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,
hogy meleg legyen, és várjon az otthon.
Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,
hogy kezükbe tehesd a szeretetet.

Csukás István: Egy kis őszi mélabú

Csengőt ráz az ősz: befele táskás népek,

szappanszagúak, vizes fésűvel fésült szépek,

a zsebben bújik kavics, bicska, gesztenye,

csúzli, szög, de hiába minden, nyomás befele,

a szívetek csipogó madárfészek, benne szárnyak

csapkodnak, de minden hiába, vége a nyárnak;

sodródom köztetek e fátyolos reggelen,

szívem egy régi-régi iskola felé megyen,

míg vadul ugatnak a felingerelt kutyák,

a régi csaholás zengedez a csaholáson át,

s a régi csapat üget, levegőben a lába,

a levegőben lebegő régi iskolába,

s vonulunk duplán, megsokszoroz az emlék

vagy a könnyes szem, vagy a félelem, hogy nemrég

még arasznyira dobogott szívünk a földtől,

s arasznyira leszünk nemsokára, ha testünk eldől;

csenget az ősz: lefele levelek, vége a nyárnak,

a temetőkapuban illedelmesen elálldogálnak

az öregek, hunyorgó szemmel még megsimogatnak,

majd hátat fordítanak a szeptemberi napnak;

itt a kanyarnál gyorsan én is elfordulok,

ti csak vágtassatok villamoson vagy gyalog,

rám száz gond, ezernyi dolog vár még,

ne feketüljek köztetek, mint csúnya árnyék,

délig kitart vagy tán délutánig is, amit kaptam:

átvonult szívemen valami, ami halhatatlan!

 

Rónay György: Mondd, szereted az állatokat?

Mondd, szereted az állatokat? 
A kutyát, macskát, csacsit, lovat 
s a madarakat: a verebeket, 
rigót, galambot, pintyeket, 
akik a Földön veled élnek, 
s bundájuk, tolluk melegében 
nekik is van szívük, csak éppen nem beszélnek? 

Mondd, szereted az állatokat, 
s figyelted őket néhanap: 
hogy mit csinálnak, hogyan élnek, 
s a maguk nyelvén mit mesélnek, 
vagy miről hallgatnak, mikor komor 
csöndjükbe burkolódzva ülnek, 
és titokzatos, hallgatag 
külön világukba merülnek? 

Én szeretem az állatokat, 
Elnézem őket, 
ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek 
titkaikon és a világon. 
Hidd meg, barátom, 
nekik is vannak titkaik, 
s csak annál nehezebb talán 
számukra ez a sok talány, mert nincsenek rá szavaik. 

Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg 
a bennük szorongó miértet; 
segíts nekik, mondd ki helyettük 
azt, ami ott ködlik a testük 
vaksi lelkében – vidd közelebb 
az állatokhoz az embereket, 
hogy megértsenek végre minket. 
S mi is őket, kisebb testvéreinket

 

Ha a NŐ tükörbe néz

A NŐ:

3 évesen: Amikor tükörbe néz, egy királynőt lát.

8 évesen: Amikor tükörbe néz, Hamupipőkét látja
.

15 évesen: Amikor tükörbe néz, egy rémséget lát. (Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!)

20 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt, azért még kimegy az utcára.

30 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, ezért így megy ki az utcára.

40 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör"- ám azt mondja, "de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára.

50 évesen: Amikor tükörbe néz 'saját magát' látja, és oda megy, ahova akar.

60 évesen: Tükörbe néz, és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot.

70 évesen: Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát, és élvezi az életet.


80 évesen: Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt.


Petőfi Sándor: A VIRÁGOK

 


Ki a mezőre ballagok,
Hol fű között virág terem,
Virágok, szép virágaim,
Be kedvesek vagytok nekem!
Ha látom, mintha lyányt látnék,
Szívem reszket, keblem dagad. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Leülök a virág mellé,
És elbeszélgetek vele.
Szerelmet is vallok neki,
S megkérdem: engem szeret-e?
Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért,
Hogy érti jól szavaimat. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek, virágokat.

S ki tudja: az illat vajon
Nem a virág beszéde-e?
Csakhogy nem értjük, nem hat át
Testünkön lelkünk fülibe;
Szagolja csak s nem hallja meg
A test e szellemhangokat. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek, virágokat.

Igen, az illat a virág
Beszéde, annak dala ez,
S ha lényem durvább része a
Sírban rólam lefejledez:
Nem szagolom többé, hanem
Hallom majd e szép dalokat. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Virágillat, virág dala,
Te lész majd ott bölcsődalom,
Melynek lágy zengedelminél
Tavaszonként elaluszom,
S következendő tavaszig
Lelkem szép álmakkal mulat. -
Síromra, hogyha meghalok,
Ültessetek virágokat.

Powered by Blogger.hu